FilmJus Filmszerzők és Előállítók Szerzői Jogvédő Egyesületének jogdíjközleménye

Filmalkotások sugárzással vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítése,
illetve egyes nyilvános előadással történő felhasználása után fizetendő jogdíjakról
és e felhasználások egyéb feltételeiről

A FilmJus a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterének közleménye (2000. január 25.), valamint a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 90. § (1) és 66.§ (3) bekezdése alapján, az alábbiak szerint állapítja meg a filmalkotások sugárzással vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítésének, valamint egyes nyilvános előadással történő felhasználásának díját és a felhasználás egyéb feltételeit:

1. A jogdíjközlemény személyi és tárgyi hatálya
1.1. A jelen jogdíjközlemény hatálya alá tartozó filmszerzők: rendező, forgatókönyvíró (eredeti mű írója), operatőr és a FilmJus Felosztási Szabályzatában megjelölt, ezen kategóriában sorolt egyéb alkotók.
1.2. A jogdíjak a magyarországi gyártású (azaz magyarországi székhelyű filmelőállító által előállított) filmalkotások sugárzással vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítése, valamint egyes nyilvános előadással történő felhasználása után fizetendők. Filmalkotások sugárzással vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítése esetén a jogdíjközlemény hatálya alá tartoznak különösen a Magyar Televízió archívumából más műsorszolgáltatók által átvett filmalkotások.
1.3. A jogdíj fizetésére az Szjt. 66. § (3) bekezdése alapján elsősorban a filmalkotás előállítója köteles, kivéve, ha bizonyítja, hogy a felhasználóval kötött szerződésében a szerzői jogdíj fizetésének kötelezettségét kifejezetten és egyértelműen áthárította a felhasználóra, mely utóbbi esetben a jogdíjat a felhasználó köteles megfizetni (a továbbiakban egységesen: jogdíjfizetésre kötelezett). A jogdíjfizetésre kötelezett mentesül a FilmJus-nak történő jogdíjfizetés alól, ha igazolja, hogy az 1.1. pontban felsorolt filmszerzők az adott felhasználás után egyedi megállapodás alapján jogdíjban részesülnek, vagy azt, hogy az 1.1 pontban felsorolt filmszerzők kifejezetten lemondtak az őket , az adott felhasználás után megillető jogdíjról.
 
2. Filmalkotások sugárzással vagy egyéb módon történő nyilvánossághoz közvetítése (a továbbiakban: sugárzása) után fizetendő jogdíjak
2.1. A jogdíj mértéke
2.1.1. A jogdíjat a jogdíjfizetésre kötelezettnek a műsorszolgáltatás jellegétől (közszolgálati vagy kereskedelmi) és vételkörzetétől (pl. országos, körzeti, helyi), továbbá az adott műsorszolgáltatásba bekötött lakások számától, illetve az adott műsorszolgáltatást egyéb vételi módon használó, arra előfizetők számától, valamint a sugárzott filmalkotás perchosszától függően, az egy percre eső jogdíj alapulvételével kell megfizetnie az alábbiak szerint:
2.1.2. Minden egyes sugárzás után, az egy percre eső jogdíj (forintban) 10 000 bekötött lakásonként, illetve előfizetői jogviszonyonként,
 
I. Országos műsorszolgáltatás esetén
 
A műsorszolgáltatás jellege
Első sugárzás
Ismételt sugárzás
Közszolgálati műsorszolgáltató
7, 24
3, 62
Kereskedelmi műsorszolgáltató
9, 76
4, 88
II. Nem országos, helyi vagy körzeti műsorszolgáltatás esetén:
  A jogdíjfizetésre kötelezettek az országos műsorszolgáltatásra megállapított jogdíjösszeg 70%-át fizetik.
III. Nem kell jogdíjat fizetni az alábbi esetekben:
  a) a filmalkotás részletének két percet meg nem haladó terjedelemben történő ismételt sugárzása esetében, feltéve, hogy a részlet időtartama ezen belül sem haladja meg az első ízben sugárzott filmalkotás teljes időtartamának tíz százalékát;
  b) a filmalkotás részletének műsorelőzetes céljára történő ismételt sugárzása esetében, egy percet meg nem haladó terjedelemben.
2.1.3. A jogdíjakkal való elszámolás naptári negyedévenként, a negyedévet követő hónap 15. napjáig esedékes.
2.2. Adatszolgáltatás
2.2.1. A jogdíjfizetésre kötelezett a jelen jogdíjközlemény tárgyi hatálya alá tartozó filmalkotások sugárzása esetén az alábbi adatokat köteles szolgáltatni a FilmJus-nak:
 
a) az filmalkotás
  - címe;
- műfaja;
- az előállítás éve;
- előállítója;
- a jelen jogdíjközlemény hatálya alá tartozó szerzői (1.1. pont);
- hossza (min:sec)/részlet esetén a sugárzott részlet hossza;
- részlet sugárzása esetén annak pontos megjelölése, hogy a sugárzott részlet a műben hol található (min:sec - min:sec);
b) a sugárzás ideje
c) első vagy ismételt sugárzás.
2.2.2. Az adatszolgáltatás naptári negyedévenként, a negyedévet követő hónap 15. napjáig esedékes.
2.3. Értelmező rendelkezések
2.3.1. A közműsor-szolgáltatókra és a nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatókra a közszolgálati műsorszolgáltatókra megállapított jogdíjmértéket kell alkalmazni.
2.3.2. Közszolgálati, közműsor-szolgáltató, nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató, valamint országos, körzeti, helyi műsorszolgáltatás alatt a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi 1. törvény 2. §-ában meghatározott fogalmakat kell érteni.
2.3.3. Kereskedelmi műsorszolgáltató alatt azokat a műsorszolgáltatókat kell érteni, amelyek a 2.3.2. pont alapján nem minősülnek közszolgálati, közműsor-szolgáltatónak, nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatónak.
 
3. Filmalkotások egyes nyilvános előadással történő felhasználása után fizetendő jogdíjak
3.1. A jogdíj mértéke
3.1.1. A jogdíjat a jogdíjfizetésre kötelezettnek a nyilvános előadás (hónapokban számított) időtartamától, a nyilvános előadás módozatától (egy vagy több vetítőn és/vagy képernyőn), a becsült látogatószámtól, a kért belépti díj mértékétől, valamint a nyilvánosan előadott filmalkotás másodperchosszától függően az egy másodpercre eső jogdíj alapulvételével kell megfizetnie az alábbiak szerint:
3.1.2. Az egy másodpercre eső jogdíj havonta : 2,18 Ft /másodperc /hónap
  Ezt az összeget, amennyiben a nyilvános előadás több teremben, több vetítőn illetve képernyőn történik, vagy emelt összegű belépődíjat alkalmaznak vagy a látogatók becsült száma havonta meghaladja a 3000-ret, az alábbi jogdíjszorzókkal kell megszorozni:
 
   
Jogdíjszorzó
Közvetítés módja:
  Több teremben, több vetítő, illetve képernyő
1,3
Belépődíj mértéke:
  Emelt összegű belépődíj
1,5
Becsült látogatószám havonta:
  3000 felett
2
3.1.4. A jogdíjakkal való elszámolás félévente, a félévet követő hónap 15. napjáig esedékes.
3.2. Adatszolgáltatás
3.2.1. A jogdíj megállapítása érdekében a jogdíjfizetésre kötelezett a jelen jogdíjközlemény tárgyi hatálya alá tartozó filmalkotások nyilvános előadása esetén az alábbi adatokat köteles szolgáltatni a FilmJus-nak:
 
a) az filmalkotás
  - címe;
- műfaja;
- előállítója/forgalmazója;
- rendezője;
- hossza (min:sec)/műrészlet esetén a nyilvánosan előadott részlet hossza;
- műrészlet nyilvános előadása esetén annak pontos megjelölése, hogy a részlet a műben hol található (min:sec - min:sec)
b) a nyilvános előadás kezdete;
c) a nyilvános előadás időtartama;
d) a nyilvánosan előadott mű/műrészlet naponta hány képernyőn, hány alkalommal jelenik meg;
e) az adott félévre vonatkozó látogatottsági adatok;
f) a nyilvános előadás megtekintéséért szedett belépődíj mértéke az adott félévben;
3.2.2. Az adatszolgáltatás naptári félévenként, a félévet követő hónap 15. napjáig esedékes. Amennyiben a mű felhasználásában változás következik be, a megváltozott adatokat a változást követő harminc munkanapon belül közöli kell.
 
4. Közös szabályok
4.1. A 2.1.2. és 3.1.2. pontban megállapított jogdíj nem tartalmazza az általános forgalmi adót, melyet a jogdíjfizetésre kötelezettnek az e pontokban megállapított jogdíjon felül, a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kell megfizetnie.
4.2. A felhasználás részletes feltételeiről a FilmJus és a jogdíjfizetésre kötelezett szerződésben állapodik meg. A FilmJus a felhasználás részletes feltételeiről szóló szerződésben a jogdíjfizetésre kötelezettek között indokolatlan megkülönböztetést nem alkalmazhat, azonos feltételek mellett azonos kedvezményeket biztosít
 
5. A jogdíjközlemény időbeli hatálya
  A fenti jogdíjak és felhasználási feltételek 2005. január 1. napjától 2005. december 31. napjáig érvényesek.

FilmJUS

A Jogdíjközleményt az Szjt. 90. § (2) bekezdése alapján jóváhagyom:

Budapest, 2005. március 29.

Dr. Bozóki András s.k.
a nemzeti kulturális örökség minisztere